Villány látnivalói

Villány látnivalói szinte mind központi elhelyezkedéssel látogathatók végig. Már nem csak az őszi – borfesztivál időszakában – népszerűek a turisták körében, hanem egész évben. Hiszen Villány programok tekintetében is egyre több látogatót vonz az évről-évre megrendezésre kerülő fesztiválokra, rendezvényekre.

Villány a hazai borvidékek egyik legismertebb történelmi borvidéke, a Villány-Siklós borvidék egyik központja, a bor városa.

Villány látnivalói – Pincesor

Villány pincesor szerkezete nem elszórtan, hanem centralizáltan egy utcát alkotva helyezkedik el a település főutcáján. Villánykövesd és Palkonya védett pincesorai azonban nem elszórtan, vagy utcákat alkotva helyezkednek el, hanem szinte művészi tervezettség benyomását keltve egy egész domboldalt foglalnak el.

Az egységes arculatú, rendezett pincék egymást érik, ahol egész évben magas színvonalú kiszolgálással, borkóstolással, és étkezési lehetőségekkel is várják a látogatókat. A pincesoron található számos borászat központja. Villány étterem tekintetében is itt a központi részen bővelkedik lehetőségekben.

Tavasztól őszig a szép időben a pincesor megtelik élettel, emberekkel.  Villány programok és különböző városi rendezvények során is fontos helyszín a pincesor.

Villány látnivalói – Bormúzeum

Villány látnivalói - Bormúzeum
Villány látnivalói – Bormúzeum (forrás: https://bagyinszki.eu/archives/3110)

A pincesor végén található a Villányi Bormúzeum is, melyet Teleki Zsigmond hajdani présházában és pincéjében rendezték be. A múzeumban betekintést nyerhetünk a térség szőlőtermesztésének, szüretelésének és borkészítésének egész folyamatába. Valamint megismerkedhetünk a Villányi-Siklósi borvidék történelmével is. A múzeumban kiállításra kerültek a XIX. századból megmaradt szüreteléshez szükséges eszközök is, sőt a kiállítás egyik részén 40.000 palack múzeumi bort is őriznek. A kiállítás megtekintése után lehetőség van borkóstolásra és borvásárlásra is. Egész éves nyitva tartással várja látogatóit.

Cím: Villány, Bem J. u. 8. Tel: +36 72 492 654

Villány látnivalói – Templomok

Római Katolikus templom

Villány látnivalói - Római Katolikus templom
Villány látnivalói – Római Katolikus templom (forrás: http://indafoto.hu/magibobe/image/16282717-f43e84bf)

A templom 1753-ban XV. századi templom maradványok felhasználásával épült barokk stílusban. A század végén megnagyobbították. A homlokzata copf stílusú. Az Angyali üdvözletet ábrázoló oltárképe,- mely ismeretlen olasz festő munkája – ajándékként került a templomba.

Cím: Villány, Mathiász u. 3.

https://villanyiplebania.eoldal.hu/

Virágosi Szent Imre Herceg templom

Villány látnivalói - Szent Imre templom
Villány látnivalói – Szent Imre templom (forrás: https://miserend.hu/templom/3664)

A Villánnyal egybeolvadt Virágos nevű település késő barokk stílusú temploma 1755-ben épült.

Cím: Villány, Zalka M. u. 1.

Villányi Református Egyházközösség temploma

Villány látnivalói - Református templom
Villány látnivalói – Református templom (forrás: https://indafoto.hu/magibobe/image/16282715-d55ba1d4)

Az oldaltornyos templom 1998 és 2001 között épült a Batthyány és Kölcsey utca találkozásánál Viczencz Ottó tervei alapján. 2001. október 27-én szentelték fel.

Cím: Villány, Battyány utca

Görögkeleti szerb templom

Villány látnivalói - Görögkatolikus Szerb templom
Villány látnivalói – Görögkatolikus Szerb templom (forrás: https://indafoto.hu/magibobe/image/16282713-930993f9)

1785-ben 745 római katolikus vallású illetve 412 görög katolikus vallású lakos élt Villányban. A falunak ekkora már létezett a görögkeleti egyháza, de maga a templom sokkal régebbi. Mára a szerb hagyományvilág a tömegesen kitelepült szerbekkel együtt eltűnt Villányból. A villányi görögkeleti szerb templom ma a magyarbólyi anyaegyházhoz tartozik.

Cím: Villány, Baross G. u. 11.

Villány látnivalói – Természeti látnivalók

Templomhegy

A villányi Templom-hegy valamikor kőbánya volt. 1989 óta védett, mely védettségét az ott található kövületeknek és őslénytani maradványoknak köszönheti. Közkedvelt kirándulási pont a turisták körében, mely egyrészt csodálatos látnivalóinak, másrészt az itt kialakított, körülbelül 3 kilométer hosszú tanösvénynek köszönhető. A természetvédelmi területté nyilvánított ösvényen védett növényeket, valamint évezredekkel korábbról fennmaradt kövületeket figyelhetünk meg.

A tanösvény nagy része az egykori bányán halad keresztül melynek a végénél egy sziklafalon felkapaszkodva juthatunk el a Templom-hegy kilátójához.

Szársomlyó-hegy

Villány látnivalói - Szársomlyó hegy
Villány látnivalói – Szársomlyó hegy (forrás: https://www.origo.hu/utazas/20101217-a-szarsomlyo-es-villany-kornyeke.html)

Villány egyik jelképévé vált a Szársomlyó-hegy, melynek élővilága és a hozzá fűződő legenda egyaránt lenyűgöző. A hely otthonául szolgál több védett, mediterrán növénynek, a dalmát csankesz és a mecseki varjúháj pedig hazánkban egyedül itt található meg.

A hegyet a hozzá kapcsolódó legenda miatt egyszerűen csak ördögszántásnak hívják. A monda szerint az ördög beleszeretett az egyik asszony lányába, aki azt mondta, hogy neki adja a lánya kezét, ha az ördög felszántja a hegyet az első kakasszóig. Az ördög olyan gyorsan haladt, hogy az asszony megijedt, ezért ő kukorékolt. Az ördög eldobta az ekét és lerázta a bocskoráról a földet, így jött létre a Beremendi hegy és a Siklósi hegy. Ahol az ördög visszabújt a földbe, ott még napjainkban is kénes víz tör elő. A forrást az asszony lánya után nevezték el Harkánynak.

A Szársomlyó-hegy – mely 3,5 km hosszú és 1,7 km széles – a Villányi-hegység legmagasabb 442 méteres hegye.

Villány látnivalói –Nagyharsányi szoborpark

Villány látnivalói - Szoborpark
Villány látnivalói – Szoborpark (forrás: https://www.kaland.sport.hu/celpontjaink)

A Szársomlyó-hegynél található a Nagyharsányi szoborpark is, melynek érdekessége, hogy az ide érkező külföldi és magyar szobrászok az itt található jurakori mészkőből faragják ki műveiket, melyeket aztán helyben állíthatnak ki.

A hegy elhagyatott kőbányájában hozták létre a parkot 1967-ben nyugat-európai mintára. Ma 136 darab monumentális kőszobor található a bányakatlanban és a sétányokon. A nonfiguratív szobrokkal teli bánya öböl megkapó látványt nyújt.

Innen a szoborparkból lehet meghódítani a Villányi-hegység legmagasabb hegytömbjét, a Szársomlyót is, amelyet szerdától vasárnapig egy szakvezetéses túrán is felfedezhetnek.

Címlap kép: Villány látnivalói (forrás: https://www.femcafe.hu/cikkek/vilag/villany-a-bor-varosa-ide-el-kell-latogatnod-szolo-del-magyarorszag-belfold)

Vissza a kategória cikkeihez

error: Védett tartalom